Kedves cserkészek, kedves résztvevők!

A 2020. március 14-ére szervezett Árvízi Emléknap a koronavírussal kapcsolatos járványügyi helyzet miatt, az érdeklődök egészsége és biztonsága érdekében

Elmarad.

Részletes tájékoztató

Várunk téged is 2020. március 14-én délelőtt 10 órától
a szegedi Dóm téren!

Az 1879-es Nagyárvíz Szegedet szinte a földdel tette egyenlővé. A városatyák azon gondolkodtak, érdemes-e egyáltalán újra felépíteni a teljesen elpusztult várost. A polgárok, az ország és egész Európa összefogásának köszönhetően azonban mégis újjáépülhetett Szeged, és ehhez kapcsolódik a Dóm, azaz a Fogadalmi Templom építése is.

Erre a Szeged történelmét oly nagymértékben meghatározó eseményre emlékezve kerül idén immár tizenhatodik alkalommal megrendezésre a dél-alföldi cserkészek és a Szeged- Belvárosi Plébánia szervezésében az Árvízi Emléknap. Hagyományos rendezvényünk célja, hogy az összefogás és együttműködés erejét megélve emlékezzünk Szeged újjászületésére.


Az idei Emléknapon is szeretnénk minél több embernek kulturált, színes és igényes szórakozási lehetőséget biztosítani.

A rendezvény ingyenes! Sok szeretettel várunk!
Ebédet is biztosítunk látogatóinknak, de ez előzetes regisztrációhoz kötött.

Amennyiben önkéntes munkával létrehozott rendezvényünket támogatni szeretnéd, Alapítványunkon keresztül tudod ezt megtenni:

Dél-Alföldi Ifjúságért Cserkészalapítvány
Cím: 6723 Szeged, Iglói utca 1.
Számlaszám: CIB BANK 10700062-44428103-51100005
Adószám: 18478712-1-06


Köszönjük támogatóinknak